HTML

Indavideó

élet a házasság után

Van-e élet a házasság után? Arra jutottam, hogy van. Nem is akármilyen! /Is there any life after marriage? I think, yes, there is. I can only suggest it to every woman.

Friss topikok

Számláló


View My Stats

Életem, kapcsolataim, gondolataim/My life, relationships, thoughts

2009.11.27. 23:10 mulanmocso

Emlék és vallomás

Címkék: emlék trauma gyerekkor

Ma az jár a fejemben, amikor a fiam még csak 5-6 éves volt, és épp megismerkedtem a második férjemmel, akivel leélt házasságomról írtam már korábban itt, és a fiamnak volt egy esti szertartása, mese után egy bizonyos rituálé szerint jó alaposan meg kellett vakarni a hátát, és amit mesélni akarok akkor történt, amikor épp összeköltöztünk az új pasimmal, és én szerettem volna vele is időt tölteni, és a fiam nyilván érezte, hogy alig várom már, hogy a pasimmal legyek, és mondta, hogy nem jól vakarom, és én tudtam, hogy azt akarja, hogy teljes szívemmel vele legyek, és én próbáltam is, de közben tudtam, hogy a pasim várja, hogy visszamenjek hozzá a konyhába, és különben is azt gondoltam, hogy így is nagy áldozatot hoz azzal, hogy olyan nővel él együtt, akinek mástól van gyereke, és vakartam a fiam hátát, de ő nem volt elégedett, és egyébként sem akarta, hogy elmenjek, azt szerette volna érezni, hogy én mindenkinél jobban szeretem, de én mérges lettem, mert nem tudtam megadni, amit a gyerekem akart, és végül kimentem a konyhába, és a fiam sírt és harcolt, hogy megkapja, ami járt volna neki, de a pasim azt mondta, hogy hagyjam, ne menjek vissza, fontos, hogy megtanulja a rendet, és én hagytam.

Ez az első hónapokban többször megismétlődött, aztán valószínűleg tényleg megtanulta a rendet. Emlékszem, ebben az időben sokszor éreztem úgy, hogy a fiam be akar tenni nekem, hogy mindent megtesz, hogy megkeserítse az életemet. Próbáltam ma felidézni egy konkrét esetet, de nem jut más eszembe, csak amit az előbb leírtam ebből az időszakból, az meg mindenről szól, csak arról nem, hogy ő direkt szemétkedett volna velem. S minderről az jut eszembe, mennyire hasonlít most erre az, ahogy a fiam Ottit, a kutyámat vádolja azzal, hogy direkt szemétkedik vele, azért nem fogad szót. Így adjuk tovább a gyerekkori traumákat a nekünk kiszolgáltatottaknak, ha nem vigyázunk.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mulanmocso.blog.hu/api/trackback/id/tr51557587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása