Körülbelül öt éve lettem vegetárius. Úgy történt, hogy elolvastam a Cukorblues című könyvet, és fura módon (korábban nem hatottak rám semmiféle egészséges életmódra ösztönző írások) olyan hatással volt rám, hogy elhatároztam, nem eszem több finomított cukrot és egyéb élelmiszert. Ehhez drasztikusan meg kellett változtatnom főzési szokásaimat, ami végül is azért nem volt olyan nehéz, mert addig tulajdonképpen nem főztem. A szomszédos kisvárosba jártunk menüt enni nap mint nap. Vagyis mégiscsak roppant nehéz volt, mert viszont az elhatározásom megvalósításához azonnal el kellett kezdenem főzni, mivel készen egyetlen ételt sem találtam, amiben ne lett volna valamilyen tiltott anyag. Nem is hittem volna, hogy szinte mindenbe tesznek cukrot, még a joghurtba is, és hogy a nálunk (vidéki kisvárosról van szó) kapható összes kenyérfélében található a finomított cukor mellett finomított, vagyis fehér liszt is. Teljes életmódváltozást eredményezett e döntés, rengeteg plusz energiámba került. Mielőtt belevágtam, megbeszéltem akkor 17 éves lányommal, mit tervezek, s megkérdeztem, mit szól hozzá. Azt válaszolta, hogy rendben, tetszik neki az ötlet, ő is szeretne egészségesen táplálkozni, de ha már belefogunk, csináljuk rendesen: húst se együnk. Rendes anya módjára beleegyeztem. A húsról nem, de a cukorról nehéz volt lemondanom. Emlékszem, ősz volt, s rengeteg szőlővel próbáltam kielégíteni mérhetetlen édességigényemet. Állítom, hogy nehezebb róla leszokni, mint a kábítószerről! Az első néhány hónapban öt kilót fogytam, pedig nem nagyon volt miből leadnom. Kicsit meg is ijedtem, mi lesz ebből, de aztán megállt a súlyvesztés, s ma már ugyanannyi kiló vagyok, mint korábbi életemben. Időnként a húst is megkívántam. Az első hónap után annyira, hogy megrendeltem az anyámnál egy adag csülökpörköltet, és be is faltam. Utána legalább egy évig nem ettem megint húst. Azóta nagyjából évente egyszer-kétszer csábultam el, leginkább vízparton a sült kolbászra. A tiltás nem terjedt ki a tejtermékekre, azt gondoltuk a lányommal, hogy azzal nincs semmi baj, előállításukhoz nem kell megölni az állatokat. Szóval, nem voltam túl szigorú magamhoz ebben az egész kérdésben. Egészen az elmúlt hétig. Amikor is megnéztem az Earthlings című filmet:
Össze kellett szednem minden erőmet, hogy végig tudjam nézni. Először félbehagytam, azt gondolva, hogy nincs szükségem arra, hogy ilyen kegyetlenségeket lássak, hogy majd rosszat álmodjak, ne tudjam kiverni a fejemből a szörnyebbnél szörnyebb képeket. Eltelt egy este, de nem hagyott nyugodni a gondolat: cserbenhagyom az állatokat, ha nem nézem végig a tartásukról és halálukról szóló filmet. Úgy csinálok, mint azok, akik magukat, a saját lelkinyugalmukat védve elfordítják a fejüket, ha nők vagy gyerekek bántalmazásának lesznek tanúi, így hagyva teljesen magukra az áldozatokat, gyengébbeket. Legalább annyival tartozom az állatoknak, hogy szembenézek azzal, milyen embertelen módon bánunk más élőlényekkel, korrekt információkat szerzek, nem csukom be a szemem a tények előtt. Persze a film megnézése után már nem tudtam itt megállni, végig kellett gondolnom, hogy a saját életem szempontjából mit jelent mindez, mi az én felelősségem ebben a kérdésben. S nem dönthettem másképp, minthogy mostantól vegán leszek, vagyis semmiféle állati eredetű terméket nem eszem, sőt bőrcipőt sem veszek. Ez utóbbi elég nehezen megoldató, Magyarországon nem nagyon lehet kapni vegán cipőket, de az USA-ban pl. igen, majd megpróbálom interneten beszerezni a nélkülözhetetlen lábbeliket. Nem vagyok hajlandó vásárlásommal támogatni a nagyüzemi állattartást.
Azóta több ismerősömnek ajánlottam, hogy nézzék meg a filmet, s a legtöbben, mikor röviden felvázoltam, mit fognak látni, azt mondták, hogy ilyen filmeket ők nem néznek, mert sajnálják az állatokat.
