Álmomban színházban vagyok. Velem van néhány ismerősöm is. Valami baj van velem, ezt tisztán érzem, zsidó vagyok, vagy valami hasonló, kitaszított. Felszólítanak, hogy menjek ki a színpadra, azért, mert zsidó vagyok vagy mi. El kell különüljek. Közben azt mondják, hogy nem lesz semmi baj. De én tudom, hogy baj lesz. Ágyak vannak a színpadon. Várok, húzom az időt, hátha nem marad hely nekem ott. Megtelnek az ágyak a kitaszítottakkal, én megbújok a nézőtéren. Egyszercsak valami történik, utána döbbent csend. Odanézek. Lefelé kell néznem, valahogy elmélyült a színpad. A kitaszítottak egy jakuzzifélében fekszenek véresen, összetörten. Gránáttal robbantották őket fel. Émelygek, rettenetet érzek. Elbújok a nézőtéren, félek, mi lesz, ha észrevesznek, megismernek. Közben arra gondolok, hogy dehát ezt nem tehetik! Egy színházban! Folytatódik az előadás. Mások, köztük egy ismerősöm is, azt mondják, hogy a korábbi gyilkosság csak színjáték volt, felfedezni vélik a szereplők között a kitaszítottakat. Azt gondolják, hogy élnek. De én tudom, hogy az ismerősöm hajlamos nem látni, ami van, a megmagyarázhatatlant is megmagyarázni, mentségeket keresni a megbocsáthatatlanra. Ennek ellenére bennem is éled a remény: lehet, hogy színházban vagyok?
Életem, kapcsolataim, gondolataim/My life, relationships, thoughts
2010.12.15. 01:45
Álom, megint
Címkék: színház rémálom félek
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://mulanmocso.blog.hu/api/trackback/id/tr482516767
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.