Az utóbbi években feminista lettem, és elég sok könyvet olvastam ebben a témában. Olvasmányaim segítségével is rájöttem arra, hogy nőgyűlülő társadalomban élünk, éltek elődeink is évszázadokon át. Hogy a történelem könyvekből (is) kimaradtak a nők. Hogy még ma is jóval több joga van egy férfinak az élet minden területén: nemcsak több pénzt keres, magasabb, több hatalommal járó státuszban dolgozhat, hanem magánéletében is sokkal szabadabb, mint egy nő, felesége/barátnője kihasználásával jut ideje saját önmegvalósítására vagy csak pihenésre (ahogy kedve tartja). Megértettem, hogy az úgynevezett nemi szerepek, a női és férfi tulajdonságok merev szétválasztása mind azt a célt szolgálja, hogy ezeket az egyenlőtlen hatalmi viszonyokat fenntartsa, magyarázza, legitimálja. Hiszen a nő szeszélyes, ezért nem való vezető szerepre stb. Azon kezdtem gondolkodni, mennyivel jobb lenne, ha inkább abból indulnánk ki, ami közös bennünk, ami összetart, összehoz minket, s nem a különbségekből. Végülis legfőképpen emberek vagyunk. Persze ez elsősorban a nőknek kedvezne, mert az ő elnyomásuk szűnne meg ezáltal, s a férfiaknak fel kellene adniuk privilégiumaikat. De végső soron ők is rengeteget nyernének vele: egyenlő, jól működő kapcsolatokat nőkkel, nem kizsákmányolt, ezért pihentebb, vidámabb, kiegyensúlyozottabb, elégedettebb partnert, intimitást, közelséget. Ilyeneken gondolkodtam, beszélgettem barátaimmal is, s ebből jött az az ötlet, hogy lehet, hogy a szex és a szerelem is pusztán emberek közötti interakció, s nem kellene leszűkíteni nők és férfiak közötti ügyre. Játszottam a gondolattal, próbáltam az agyamat átmosni, hogy a heteroszexualitást egyedül normálisként feltüntető hatásokat közömbösíteni tudjam. Megnéztem az Együtt című svéd-dán-olasz filmet (a Tabánban most is játsszák), amiben volt egy nagyon meggyőző jelenet: az egyik nagyon bunkó, nagyon homofób férfi szereplő és egy meleg férfi jön össze úgy, hogy a meleg pasi pontosan azzal érvel, ami az én fejemben is gyökeret vert, hogy dehát a szex két ember között történik, teljesen mindegy, hogy milyen neműek.
Hát így határoztam el, hogy megpróbálkozom egy nővel.
Egy barátomon keresztül ismerkedtem meg Annával, nevezzük így. Rengeteget beszélgettünk, cseteltünk, s nagyon élveztem, hogy végre, életemben talán először, nem kell mindent elölről magyarázni, hogy alapvető dolgokban ugyanúgy gondolkodunk, hogy ún. nagy felismeréseimet már ő is felismerte. Anna is feminista volt. Tulajdonképpen legfőképpen azért szerettem volna nővel együtt lenni, mert abból lett már nagyon elegem, hogy férfi partnereim nem akarták meglátni azt, ahogy a nők el vannak nyomva, én meg mindenhol ezt láttam, s így egyszerűen nem tudtam velük beszélgetni. Persze a nők többsége sem látja ezt, ezért választottam feminista nőt. Szóval, nagyon bejött a dolog, őrületesen boldog voltam. Azt hittem, megoldottam életemnek ezt a szeletét is. Meghívtam magamhoz, éjszakába nyúlóan beszélgettünk, sétáltunk. Kiállítást néztünk, barátokkal találkoztunk, beszélgettünk. Ha mondtam valamit, értette, továbbfűzte, inspirált a továbbgondolkodásra. Hihetetlen volt. De sajnos szexuálisan nem működött a kapcsolatunk. Először azt gondoltam, hogy mégsem volt helyes az elméletem, én mégis hetero- és nem biszexuális vagyok. Azóta eltelt néhány hónap, s most azt hiszem, hogy inkább személyesen nem illettünk össze (ami bizony férfipartnerrel is megesett már velem), úgyhogy van remény.
