élet a házasság után

Ma a szaunában két férfi ült mellettem. Az egyik azt mondta, hogy el kell menni szavazni, s végre nem a négy nagy pártra, hanem egy ötödikre kell leadni a voksunkat, mert legyen már ebből elég. Ő speciel a Jobbikra fog szavazni. A másik is megszólalt, s biztosította az egyiket arról, hogy ő is a Jobbikra szavaz. Az egyik azzal folytatta, hogy véget kell annak is vetni, hogy itt mindenkinek mindenhez joga van, a cigányoknak, a buziknak, a zsidóknak, csak a magyaroknak nincs semmihez joguk. A másik elkezdett helyeselni, de ekkor egy harmadik hang hasított közéjük: ezt azonnal hagyják abba! Én voltam az. Fizikai fájdalmat okozott, amit hallottam, egyszerűen muszáj volt leállítanom. Én is meglepődtem magamon, a határozottságomon, hogy nem bírtam mérlegelni, muszáj volt rájuk szólnom. A másik azonnal abbahagyta, s azt mondta, hogy oké, mások is vannak itt, hagyjuk abba a politizálást. Pedig nekem nem a politizálással volt bajom, hanem a rasszizmusukkal, de erről már nem akartam vitatkozni, egyszerűen csak csendet akartam. Az egyik még odadünnyögte, hogy pedig ezekről a dolgokról fontos lenne beszélni, majd mind a ketten kimentek a szaunából.