A fiam 27 éves, és néhány hónapja költözött vissza hozzám. Pont akkor, amikor már kezdtem nagyon élvezni, hogy egyedül élek. De nem tudott hova menni, nem tudta eltartani magát, és nem is volt túl jól..., mit tehettem volna, befogadtam. Az elmúlt hetekben nagyjából összecsiszolódtunk, kialakítottuk az együttélés szabályait. Megbékéltem az új helyzettel, sőt kezdtem nagyon élvezni, hogy vele lakhatok. Már csak egy dologban nem értünk egyet, de ez - most úgy tűnik - mindent aláás. Van egy 11 éves pumim, Otti. Ottit sohasem neveltük, hagytuk, hagy csináljon azt, amit akar, viszont családtagként szeretjük. Oda megy, ahova akar, ha ahhoz van kedve, bejön a házba, ha ki akar menni, megteheti. Csináltattunk kutyabejárót az ajtóra, úgyhogy tényleg szabadon dönthet bármiről. Balázs, mióta hazaköltözött, próbálja megnevelni. Az elején nem is bántam, apróságokról volt csak szó, megtanította parancsszóra ülni, játszani a labdával, s mindez tényleg jót tett neki. Mostanában viszont kezd hatalmi harccá fajulni a helyzet közöttük: Balázs tiszteletre akarja nevelni úgy, hogy megtilt neki mindent, ami eddig magától értetődő volt Otti számára pl. a pamlagon alvást, mert a kutyának a földön a helye, rá akarja kényszeríteni olyan dolgokra, amelyeket sohasem csinált pl. sétálni nem tudtuk elvinni soha, mert egyszerűen bepánikolt az utcán, s most Balázs erőszakkal ki akarja vinni. (Hogy érthetőbb legyen, Ottinak valószínűleg idegrendszeri károsodása is van.) Egyszerűen nem bírom nézni, úgy érzem, hogy kegyetlenkedik Ottival. Nem értem, miért kell egy öreg kutyát átnevelni. Ott tartunk, hogy ha Balázs hazajön, Otti bemenekül az ágy alá. Kértem a fiamat, hogy hagyja abba a kutyám idomítását. Sokáig szépen kértem erre, azután már üvöltve. Az utóbbi napokban teljesen a kutyám mellé álltam, s megtiltottam Balázsnak, hogy foglalkozzon vele. Ezek után Balázs ma is ki akarta vinni sétálni, mintha sohasem kértem volna arra, hogy hagyja békén a kutyát. Én épp az irodámban dolgoztam, amikor Otti éktelenül kaparva az ajtót bebocsáttatást kért. Beengedtem, s nem értettem, mitől van így megijedve. Így szereztem tudomást Balázs újabb akciójáról. Miután kérdőre vontam, üvöltözni kezdett velem, hogy én már megint kasztrálom mint férfit azzal, hogy nem engedem, hogy férfiként viselkedjen a kutyával szemben. Próbáltam elmagyarázni, hogy nem attól lesz férfi, hogy fölébe tud kerekedni egy állatnak, s hogy a tisztelet nem egyenlő a félelemmel. Pusztába kiáltott szó volt. Elrohant. Fél óra múlva visszajött, és azt mondta, hogy megint kegyetlenkedtem vele, s ha tényleg nem hagyom, hogy megtanítsa a kutyát a megfelelő viselkedésre, akkor mostantól nem beszél velem. Megint magyarázkodásba kezdtem, de szavaim nem érnek el hozzá. Azt mondja, hogy Otti szemétkedik vele, hogy direkt idegesíteni akarja őt, s hogy ettől ő kiborul. Az adekvát válasz szerinte erre a büntetés lenne (értsd: üvöltözés, verés, bezárás). Utána megint elrohant. Nemrég jött haza, úgy vettem észre, hogy Otti már megint vadul kaparta az ajtómat (egy nagy L alakú ház egyik végén van a lakásom, a másik végén az irodám, s ez utóbbiban alszik egyébként Balázs). Mit csináljak?