Végre nekiláthatok ennek is, leírni, mennyire jó volt B.-vel Amszterdamban az az öt nap! Annyira, hogy vad terveket kezdtünk szőni arról, hogyan kellene kiköltözni, s egy olyan helyen élni, ahol nyugodtan lehet biciklizni fel és alá, ahol szélesebbek a bringautak, mint a járdák, ahol szinte nincsenek autók a belvárosban, és ezért rendkívül tiszta a levegő, ahol az emberek udvariasak, segítőkészek, ahol az eladók munkájuk végzése közben beszélgetést kezdeményeznek az idegenekkel, és mosolyognak vég nélkül, ahol gyönyörű színes házak vannak és rengeteg csatorna, ahol a boltokban sokkal szebb, színesebb a kínálat, mint nálunk, mert az emberek is színesebben öltözködnek, mint itthon.

Öt napot töltöttünk itt megállás nélkül: voltunk a táska múzeumban, megnéztük Van Gogh képeit, fotózkodtunk Madame Tussaud hírességeivel, ültünk óriáskeréken, játszottunk a helyi csodák palotájában, simogattunk kecskéket és bárányokat az állatkertben, néztünk (nagyon rossz) filmet egy elegáns moziban, beültünk egy kabaré showra és egy coffee shopba, ettünk-ittunk mindenfélét, kétágyas szobában aludtunk egy hostelben, meghallgattuk a modern múzeumban, mitől művészet a szemét, hajóztunk a kanálisokon le-föl, csodáltuk a házakat, lakóhajókat, és egy egész napig magunk is bringával közlekedtünk mindenhova. Jól éltünk.

Itthon nagyon lelkesen osztottuk meg élményeinket a barátainkkal, s azt sem rejtettük véka alá, hogy kivándorlási terveink vannak. De megtudtuk, hogy a hollandok sem kedvesek a bevándorlókkal, csak a turistákkal, több barátunk is ismer embereket, akik éltek évekig Amszterdamban, és utáltak ott lakni. Olyannal senki sem találkozott, aki hosszabb ideig ott élt, és szerette is. Úgyhogy ez elég egyszerűen megoldódott számunkra. Bár egy újabb álommal kevesebb, már megint.