Közel két éve fáj a jobb karom. Hol jobban, hol kevésbé, de teljesen sohasem szűnik a fájdalom. Most besokalltam, elmentem a reumatológushoz. Várakozás közben figyeltem, és hallgattam a körülöttem levőket. Volt ott egy fiatal nő, akinek annyira fájt a lába, hogy csak úgy tudott ülni, ha feltette a szomszéd székre. Velem szemben ült egy másik nő, mellettem pedig egy nagyon nagy darab középkorú férfi. Ismerték egymást, beszélgetni kezdtek. Mindannyian hónapok óta kezelés alatt álltak, súlyos ízületi gyulladástól szenvedtek. Az ételekről beszélgettek, recepteket cseréltek. Vörösboros marhapörkölt, malacszegy, marhacomb sütve szalonnába csavarva, rakott húsok zöldségekkel. Folyt a zsír, pirultak a vörös húsok, paprikás szaftban párolódott a hagymás burgonya. Fokhagymával tűzdelt oldalas, tarja, pulykamell. A karaj nem jó, mert túl száraz. A férfi részletesen elmesélte, milyen húsokat szerzett, amikor a vágóhídon dolgozott, és hogyan készítette el őket. Majd elmondta, hogy egy éve olyan fájdalmai voltak, hogy csak négykézláb tudott mászni, s az orvos eltiltotta a húsoktól. Nem is evett húst három hónapig. Hát akkor mit ettél? - kérdezte az egyik nő. Húst nem, csak csirkét és halat - válaszolta a férfi.