Moziban voltam. Szeretek a Cirko-Gejzírbe járni, mert nagyon bejönnek nekem az ott gyakran játszott, általában skandináv filmek. Az élményt meghitté az szokta tenni, hogy alig néhány néző szokott a vetítéseken lenni.
Mondom, moziban voltam, de most egy amerikai filmet választottam, mert a nekem megfelelő időpontban a port.hu szerint a Családi tűzfészek című amerikai akcióthrillert játszották. Csodálkoztam is, mert nem nagyon emlékeztem olyan alkalomra, amikor a Cirkóban amerikai filmet vetítettek volna. Mindegy, beültem. A port.hu előzetesét elolvasva erre számítottam: "Roberta és Lucas nagy anyagi nehézségek között, de boldogan élnek, egészen addig míg Roberta huga és annak férje ki nem eszelik a meggazdagodás legbiztosabb útját: elrabolják egy gazdag üzletember fiát. Roberta és Lucas úgy döntenek, megpróbálják visszajuttatni a fiút az apjához, de legnagyobb megrökönyödésükre a fiú ellenáll, inkább megszökik, de az apjához nem megy vissza..." Ehhez képest egy 1979-ben Tarr Béla rendezésében készült magyar filmdrámát láttam. Általában nem szeretem a magyar filmeket, nagyon zavarnak bennük a párbeszédek és a hangok, valahogy nem hitelesek. Hát ez az volt. A 70-es évek Magyarországán játszódott. Ahogy elkezdődött, rájöttem, honnan volt annyira ismerős ez a filmcím. Hát innen, 1979-ből. Rögtön az elején két férfi megerőszakol egy roma nőt. Nagyon hosszan mutatják az erőszakot, a nő szenvedését. Annyira magától értetődő, hogy az áldozatnak eszébe sem jut, hogy feljelentést tegyen. Annyira magától értetődő, hogy a két férfinak, akik egyébként testvérek, egyeztetniük sem kell, mindketten egyszerre tudják, hogy most egy jó kis erőszaknak van itt az ideje. Egyszerre mozdulnak. A két férfi egyébként egyáltalán nem erőszakos, sőt ha minősíteni akarnám őket ebből a szempontból, inkább szelídnek nevezném őket. Az egyik férfi a főhősnő férje, épp most szerelt le, tért haza. A roma nő épp náluk vendégeskedik, a felesége barátnője. Este készül hazamenni, s a két férfi is veszi a kabátját azzal, hogy sétálni mennek. Ebből lesz az erőszak. Vagyis azzal a céllal állnak fel az asztaltól, hogy jól megerőszakolják egyikük feleségének a barátnőjét, akiről feltételezhető, hogy nem akar majd feljelentést tenni, úgysem hinnének neki. S nem kell összebeszélniük, még összenézniük sem. Ez a legfélelmetesebb az egészben. Hihetetlenül durva volt, már megint fizikailag is rosszul lettem. A másik szál a filmben az, ahogy az após, akivel többek között a fiatal pár együtt lakik egy szoba-konyhás lakásban, szekálja megállás nélkül a menyét: szidja, kiabál vele, folyamatosan kritizálja mint anyát, mint feleséget, mint embert, befeketíti a férje előtt, kígyót-békát hord össze róla. Ez is nagyon félelmetes, a módszeresség, ahogy nincs vége - Tarr a bántalmazás hiteles krónikása volt, nem is tudtam. A férj monológja a végén, miután elűzte a feleségét: szerzek egy lakást, sikerülni fog, akkor majd elveszem a feleségemtől a lányomat, s akkor majd visszajön hozzám, mert tudom, hogy szeret, hisz én is szeretem, sohasem bántottam, a hét év alatt csak kétszer töröltem képen, az nem sok... Ez a logika is félelmetes, az egész film félelmetes volt, úgy látszik, ami végre hiteles, az félelmetes. Ez félelmetes. Szó szerint kiszédültem a moziból, erőltetett menetben sétáltam még pár kilométert, hátha ki tudom gyalogolni magamból, amit láttam. Nem sikerült.
